Szia, Arany-Najgyonov Krisztina vagyok, illusztrátor.
Művész családban nőttem fel, így kicsi korom óta körülvesz az alkotás. A festés és rajzolás mellett a digitális illusztrálásban találtam meg önmagam.
Édesapám festőművész. Kiskoromban gyakran ültem mellette a festőállvány könyöklőjén. Miközben festett én néztem őt, ő pedig magyarázta nekem mit miért fest így vagy úgy. Már akkor elkezdett tanácsokkal ellátni, pedig még nem értettem sok mindent. A kis Tina ott az apukája festőállványa mellett döntötte el, hogy egyszer ő is a nyomdokaiba akar majd lépni. 🙂
És milyen jól tettem hogy tartottam magam ehhez a tervhez! Immár 5. éve rajzolok digitálisan és 2021 óta magam rajzolás téren és 2021 ben álmodtam meg a Tinartia márkát és azóta is szenvedéllyel dolgozom benne.
Mióta egyre többen kerestek meg a digitális rajzolással kapcsolatos kérdésekkel, elkezdtem komolyabban foglalkozni a tudás átadásával is. Először TikTok-on kezdtem el videókat gyártani, ahol 30 ezer fős követőbázist építettem fel, majd eldöntöttem, hogy segíteni szeretnék hozzám hasonló alkotóknak elérni a művészettel kapcsolatos céljaikat, amihez kidolgoztam egy mentorprogramot.
A kezdetekről...
Az egész illusztrátori karrierem érdekesen indult. Anyukám mindig mondta nekem gyerekkoromban, hogy ha valamit a fejembe veszek akkor azt biztos hogy végigcsinálom. És emellett azt is sokszor mondta, hogy „álomvilágban élsz, néha gyere le a földre hozzánk is..” Ezzel a két kombóval sikerült felépítenem azt az életet amit most élek épp.
Emlékszem, mikor Debrecenben az albérletünkben a kissé monoton, nem túl izgalmas gyakornoki munkám után ábrándoztam azon, hová is húz a szívem.. Persze, nem kérdés hogy az alkotás felé, azon belül is az illusztrátori szakmához.
Elképzeltem hát, ahogy egy színes babzsákban ülök az iPad-emmel a kezemben és megbízásokat rajzolok. Annyira megtetszett akkor ez a jövőkép, hogy rögtön le is jegyeztem egy word-be a vizualizációt, hogy ha máskor a kezem ügyébe kerül, ugyanúgy el tudjam képzelni, mert olyan jó érzés volt.
2 évre rá már illusztrátorként(!) rajzoltam egy portrét, amit egy Yettel nyereményjátékába beküldtem. Megnyertem. És mit kaptam? Egy színes babzsákot, amiben most a megbízásokat rajzolhatom. 🙂
Akkor szembesültem először azzal, hogy ezt magamnak teremtettem a képzeletemmel. Azóta foglalkoztat a manifesztáció, az önfejlesztés és az álomvilágom valósággá tétele.
Időközben messzebbre is kerültünk Magyarorszától, ugyanis Spanyolországba költöztünk friss házasként az újdonsült férjemmel, és elkezdtük megvalósítani közösen az álmainkat. Mindketten vágytunk a tenger közelségére, és mivel ez is része a álmaimnak, tudtam hogy képesek leszünk meglépni ezt a célt is.
Az elmúlt éveket arra áldoztam, hogy külföldi elismert illusztrátoroktól tanuljak, valamint tovább fejlesszem magam online marketing téren is. A művészetmarketing Magyarországon még nem közismert. Mindenképp szerettem volna mélyebben beleásni magam abba, hogy mi a titka az alkotók sikerének azon túl, hogy a rajztudás és a tehetség egyértelműen fontos. És onnantól kezdve küldetésemnek élem meg azt, hogy segítsek a hozzám hasonló alkotóknak elérni művészettel kapcsolatos álmaikat célorientált gondolkodásmóddal.
Bújtam a könyveket és a kurzusokat és egyre jobban kezdett előttem körvonalazódni, hogy ezaz ami Tinartiát teljessé fogja tenni.
A célom az, hogy segítsek a művészeknek elérni a kitűzött céljaikat a saját önazonos stratégiájukkal és segítsek azoknak akiknek szükségük van egy kis inspirációra, szeretnének digitálisan rajzolni és fejlődni.
Miért?
Mert szeretnék egy olyan támogató közösséget felépíteni, ahol együtt fejlődhetünk a hasonló érdeklődésű, kreatív emberekkel, mert hiszem, hogy az tud elérni tartós sikert aki önfejleszt és aki mer nagyot álmodni.
A tudástárral szeretném megosztani az eddig megszerzett, külföldi nyelveken tanult tudásomat és tapasztalataimat átadni azoknak, akik fejlődni szeretnének. Kurzusokat, mini leckéket, segédanyagokat, digitális ecseteket, workshopokat és még sok egyéb hasznos szolgáltatást tervezek a rajzolás mellett. Az igazi utazás Tinartiába, a művészet világába, most fog indulni, úgyhogy öveket becsatolni!
Egy kis érdekesség Tinartiáról: Egyetem után megnyitottam a saját vállalkozásomat. Szerettem volna egy jól csengő nevet a vállakozásnak, ami leírja a nevemet, a munkámat és a világomat. Így megálmodtam a Tinartia nevet, ami ezeknek a kombinációja.
A digitális rajzolás teljesen új kapukat nyitott meg előttem. Az, hogy bárhol tudok rajzolni lehetőséget adott nekem arra, hogy többet utazzak, hogy ott éljek, ahol szeretnék, miközben azzal foglalkozok, amit szeretek! Olyan ez az egész, mintha találkoztam volna egy aranyhallal, akitől kívánhattam volna 3-at. Nos, hogy ez igaz e vagy sem, mindenki döntse el magában. A fotó magáért beszél. 🙂