Szia! Örülök, hogy itt vagy és az első blogcikkemet olvasod! Arany-Najgyonov Krisztina vagyok, illusztrátor és ez itt a…
Szia! Örülök, hogy itt vagy és az első blogcikkemet olvasod! Arany-Najgyonov Krisztina vagyok, illusztrátor és ez itt a…
Amióta az eszemet tudom rajzolok. Művész családban nőttem fel. Apukám festőművész. Kiskoromban gyakran ültem mellette a festőállvány könyöklőjén, miközben festett és néztem őt, ő pedig magyarázta nekem mit miért fest így vagy úgy. Már akkor elkezdett tanácsokkal ellátni, pedig még nem értettem sok mindent. A kis Tina az apukája festőállványa mellett döntötte el, hogy egyszer ő is a nyomdokaiba akar majd lépni.
A gyerekkoromat a művészet és a másság érzés jellemezte. Hogy miért? Azért, mert egy szépséghibával születtem, ami egy kicsit megnehezítette a kislánykori éveimet. Szájpadhasadékkal születtem, így néhány műtéten kellett átesnem, aminek a nyomai az arcomon látszódnak a mai napig. Emiatt sokszor éreztem magam kirekesztettnek. Nem mindig voltak kedvesek velem a gyerekek, így elég korán megtanultam, hogy csak magamra számíthatok. Gyakran voltam egyedül, annyira hogy megálmodtam magamnak egy világot és képzeletbeli barátokat rajzoltam magamnak, akiknek különböző tulajdonságaik és neveik voltak. A családomban a művészet nagyon meghatározó dolog volt, így ebben éreztem magam kényelmesen és biztonságban. Szerettem a saját világomat, és a képzeletbeli karaktereimet, mert tudtam, hogy ők teljes mértékben elfogadnak engem olyannak amilyen vagyok. Jó érzés volt tudni, hogy „nem vagyok egyedül”, mert tudtam, hogy a képzeletem mindig ott lesz velem.
Gimnáziumban több szakra jelentkeztem, de végül rajz szakra vettek fel, mert nagyon megtetszettek a tanároknak a felvételi munkáim és valami azt súgta, hogy azért, mert tudták, hogy apum és papám is festőművészek. Ez elindított bennem egy gondolatot, hogy vajon biztos magam miatt voltam eredményes, nem pedig azért, mert tehetséges felmenőim vannak?
Emlékszem, mikor elvárták tőlem azt, hogy tudjak rajzolni, mert az apukám festőművész!
Ez azt jelenti hogy én már eleve tudok rajzolni, nem?
– Nem. 🙂
Voltak nálam sokkal ügyesebben rajzolók! Csodáltam őket, hogy tudnak ilyen szépet alkotni. És én miért nem tudok, ha mindenki elvárja?
Egyszer borzasztóan nehéz volt egy naplementés város sziluettet festeni. Ez volt a feladat rajzórán. Mindenki élvezte, de én valamiért túlgondoltam. A végeredmény a tanár szerint nem hozzám méltó volt és ez örökre belém égett.
Ezután egy időre mellőztem a rajzolást. Végül a gimis felvételi alapján elvileg (a tanárnőm azt mondta) az elsők közt voltam a listán. Lehet hogy apum neve miatt? Fogalmam sincs. De remélem hogy nem. 🙂
A kedvenc idézetem ehhez kapcsolódik:
Egyetemen gazdasági irányba mentem tovább tanulni így a rajzolás háttérbe szorult. Sokáig kerestem az utamat, de valahogy sehogy sem találtam a helyem. A kreativitásomat egyedül a marketingben tudtam kiélni és ekkor kezdtem el érdeklődni a digitális rajzolás iránt. Rájöttem, hogy vissza kell térnem az egykori szenvedélyemhez, úgy tűnt minden út vissza vezet a művészethez.
Egyszercsak kialakult egy jövőkép a fejemben, ahogy grafikus illusztrátorként ülök a színes babzsákomban az ipademmel és egyedi megbízásokon dolgozom.
Annyira küldetésemnek éreztem ezt, hogy elővettem a laptopomat és elkezdtem felírni az álmaimat. (ez a történetem egy fontos kulcspontja) Elkezdtem illusztrátorok munkáit bújni az instán és bekövettem egy csomó embert, köztük Daria Artemievát, aki modern disney karaktereket rajzolt. Elkezdtem kitanulni a digitális rajzolás rejtelmeit úgy, hogy még nem is volt eszközöm! Végül egyik este leültem és megkérdeztem magamtól, hogy – Mikor, ha nem most? – nem akartam tovább húzni és abban a pillanatban a gyakornoki fizetésemből meg is vásároltam életem első Wacom rajztábláját, aminek nem volt képernyője, hanem a géphez lehetett csatlakoztatni, így a képernyőn láttam amit rajzolok, a kezem az asztalon volt. Ezen a ponton túl sem tudtam még, hogy hogyan tovább, de úgy éreztem képes leszek rá és bármilyen áron is, de megtanulok digitálisan rajzolni. Nem mondom, hogy nem volt kihívás, hónapokba telt, hogy hozzászokjak, de végül az első digitális munkáimat azzal rajzoltam.
Nem sokkal ezután a már említett ukrán illusztrátor, Daria meghirdette az első digitális rajzkurzusát és olyan érzésem volt, mintha nekem lett volna kitalálva. Nem volt olcsó, de éreztem, hogyha nem jelentkezek, akkor elszalasztom életem lehetőségét. A kurzus annyira jól sikerült, hogy szereztem néhány illusztrátor barátot és Dasha lett a mentorom, akitől nagyon sokat tanultam.
Eldöntöttem, hogy szabadúszó illusztrátor leszek és szerettem volna egy jól csengő nevet a vállakozásnak, ami leírja a nevemet, a munkámat és a világomat. Így megálmodtam a Tinartia nevet, ami ezeknek a kombinációja.
Egy szép napon, 2021-ben, (2 évre rá, hogy a jövőképem megjelent a fejemben a babzsákos rajzolásról), rajzoltam egy portrét és beküldtem a Pamkutyáék által reklámozott Yettel nyereményjátékba, amit megnyertem. Mai napig hihetetlen számomra. És mi volt a nyeremény? Egy színes babzsák, amiben most a megbízásokat rajzolhatom. 🙂
Akkor szembesültem először azzal, hogy ezt magamnak teremtettem a képzeletemmel. Azóta foglalkoztat a manifesztáció, az önfejlesztés és az képzeletem valósággá tétele. Lehet hogy már kiskoromban elindult a képzeletbeli világommal Tinartia? Vajon ezt is manifesztáltam?
Szerintem igen. Emiatt rajzolok cartoon karaktereket és emiatt létezhet Tinartia, a birodalom, ahol a kreativitás és a képzelet testet ölt. Pont az a hely, ahova kiskoromban is szívesen elmenekültem. Ezért olyan kedves és mesebeli, ezért látom másképp a világot, mert ezt hozta ki belőlem az a valóságom, ami nem volt velem kedves gyerekként.
Minden karakter amit rajzolok, minden fotórajz a képzelt világommal kapcsolódik és persze a gyerekkorom kedves meséivel. Emiatt áll hozzám olyan közel a kedves, cartoon stílus. Az iPad és a pencil a kapu a mesevilágom és a valóság között.
Tinartia az a hely ahol feltétel nélkül elfogadnak akkor is, ha másnak érzed magad, ahol egyenlőség van és ahová elvonulhatsz ha kreatív boostra van szükséged, ahol támogató közeg vesz körül, ahol csupa kedves cartoon karakterrel veheted magad körül, és ahol te is lehetsz cartoon szereplő, ha megrajzollak. 🙂
Ez az egész nagyon mesésen és valakinek talán komolytalanul hangozhat, de a kissé sérült gyermeki lelkem ezt hozta magával felnőttként és ma ennek élek. Ez éltet és azért tanulok és dolgozok, hogy mégtöbb emberhez eljusson az üzenetem:
Miszerint a művészet mindenhol megtalálható, és mindenki számára elérhető. Hiszem, hogy az embereknek szükségük van a művészetre ahhoz, hogy kiteljesedjenek. A művészet sokkal több, mint egy vizuális élmény. A művészet terápia, amivel megismerheted magad közelebbről. A művészet képes olyan energiákat felszínre hozni, amivel teremteni tudsz. Hiszem, hogy a művészethez nem tehetség kell, hanem elhatározás és fejlődni akarás.
A digitális rajzolás és a manifesztáció teljesen új kapukat nyitott meg előttem. Az, hogy bárhol tudok rajzolni lehetőséget adott nekem arra, hogy többet utazzak, hogy Spanyolországban éljek közel a tengerhez miközben azzal foglalkozok, amit szeretek!
Mára minden egyes hegemmel, szépséghibámmal együtt ki tudom jelenteni, hogy szeretem magam és azért építem Tinartiát hogy példát tudjak mutatni azoknak, akik még nem hisznek magukban. Nagyon határozottan kiállok azokért, akik egy kicsit is kirekesztettnek érzik magukat valami miatt és üzenem, hogy tökéletes nem létezik, csak a mesékben.
Nagy álmom az, hogy egy olyan támogató közösséget építsek, ahol feltétel nélkül elfogadjuk egymást, együtt fejlődhetünk a hasonló érdeklődésű, kreatív emberekkel, mert hiszem, hogy az tud elérni tartós sikert aki önfejleszt, és aki mer nagyot álmodni. Ahhoz hogy valamit elérj, megvalósíts, nem tehetség kell, hanem akaraterő, elszántság és tettrekészség. Ehhez szeretnék segédkezet nyújtani, mert ha nekem sikerült, akkor neked is.
Remélem a történetemmel tudtam neked adni valamit, ha mást nem akkor inspirációt, vagy egy kis löketet hogy tudd, te is képes vagy arra, amit kitűzöl magad elé.
